Gellérthegy - Varázshegy

(Erdélyi Napló - 1996.01.17)

Vonzódik a déli tájakhoz. Zicherman Sándor hasonlít tehát Csontváryhoz, aki - amint ez közismert - szívesen alkotott a Közel-Kelet bódítóan kék ege alatt, a zöld cédrusok árnyékában. Délen több a fény, a szín. Zicherman Sándor ifjú éveiben a gyakran zord Kárpátok lábánál élt - Ungváron született -, ahol a rideg teleken a farkasok lejöttek a hegyekből, ijesztve juhot és juhászt. Tehetségét hamar felismerték, már fiatalon, amikor csak tehette, rajzolt, festett. Átvészelte a történelem viharát is. Amikor meglátta a napvilágot Ungváron csehszlovák zászlót lngetett a szél, amikor már iskolába készült, Magyar terület volt. Tízéves korában szülővárosa a Szovjetúnió nyugati részévé vált.

Monumentális festészet. A fiatal Zicherman Sándor ezt sajátította el a lenigrádi Muchina Iparművészeti Főiskolán. Tanárai nagy jövőt jósoltak neki, és nem tévedtek. A hajdani unvári fiúcska, aki ugyanúgy rajzolt a falra, mint ahogy színeket és rózsákat festett az ismerős lányok emlékkönyvébe, amelyet aztán lakattal zártak le, mert a diákkori szerelmi vallomások rejtve maradnak, mint megannyi államtitok egykor Bizáncban vagy később Konstantinápolyban, Bécsben.

Ki lát a jövőbe? Talán az ungvári lányok gondosan eltették volna Zicherman Sanyi apró festményeit, ha megsejtik, diáktársuk egyszer híres művész. lesz. Alkotásait rendszeresen bemutatták az orosz és az úgynevezett össz-szovjet kiállításon. Szobrok, grafikák. Kerámiák és érmek jellemezték sokoldaluságát. Mesterien bánik agyaggal, olajal, temperával és fémmel. Gyakran utazott a deli szovjet köztársaságokba, festett szamarkandi szépségeket, kalmük Vénuszokat, napfelkeltét a sztyeppén, üzbég motívumokat, beregszászi utcaképeket, almákat és helikoptereket, akrobatákat és minareteket. Ó, mennyi sárga, kék, piros és kék. Melyik Zicherman Sándor kedvenc színe? Talán a sárga. Minden árnyalatban, változatban. Citromsárga, tojássárga, banánsárga, körtesárga, vaníliafagylalt-sárga és fantáziasárga. Egyszer feltalálnak egy műszert, vagy talán máris létezik ilyen, amellyel pontosan lemérhető, hogy egy 73x51,5 centiméteres festményen mekkora felületet borít be a piros, a zöld, a kék, a sárga, a lila és a többi szín. Műszer nélkül is megállapítható, hogy Zicherman Sándor jellegzetes színe a sárga. A Tour de France győztesét jutalmazzák ilyen színű trikóval. Zicherman Sándor is megérdemli, hogy legalább gondolatban sziporkázó tehetségével végigszáguldjon Európa országain, majd pedig – ez már tényszerűen történjék meg - állítsa ki jellegzetes műveit mind a négy égtáj alatt.

Legutóbb Budapest láthatta a kitűnő festő alkotásait. A színhely a gellérthegyi Arcibasev szemsebészeti klinika volt, amely arról nevezetes, hogy háromperces műtéttel meggyógyítják a rövidlátást. Megtörténik, hogy a páciens, amikor először érkezik a klinikára, még szemüveggel vagy kontaktlencsén át nézi a “Szemünk világa, művészet világa” című kiállítást, és amikor végleg távozik, már ezek nélkül láthatja a váróterem falain függő festményeket. Így találkozik össze az orvostudomány gyakorlati alkalmazásának haszna és a színek-formák élvezete. Szergej Arcibasev főorvos gyémántszikével, Zicherman Sándor ecsetjével-színeivel teszi derűsebbé az ideérkezők hangulatát, javítja meg helyzetüket.

Varázshegy. Thomas Mann szerint ez a gyógyulás helyszíne. Maholnap talán a budapesti Gellérthegy lesz a Magyar Varázshegy.

Molnár Károly

©Zicherman 2018